Menü

  Miért kellenek nekünk az oldtimerek?

 

      Az idevágó szakirodalomból tudjuk, hogy a macskák símogatása kisimítja a gazdik szálkás idegeit is, a kutyák bohóckodásba hajló vidámsága, feltétel  nélküli ragaszkodása embertársaink gorombaságát, részvétlenségét feledteti velünk.

    De vajon miért szeretjük az oldtimereket?

         Ez a kérdés a két legutóbbi, veteránjárműveket érintő szegedi esemény kapcsán vetődött fel bennem: az egyik a 12. Közlekedési Gyermeknap, a másik az 56. Vasutasnap. A Dél-alföldi Veteránjármű Egyesület évek óta rendszeresen képviselteti magát ezeken a rendezvényeken, ahol már a számok is önmagukért beszélnek, hiszen az ifjúság és az öregkor hangulatát idézik.

         A gyereknapra mindig némi kis félelemmel készülünk, mert itt a közönséget nem a „ mindent a szemnek, semmit a kéznek „ vezérelv mozgatja. A gyereknek ugyanis fel kell másznia a motorra, be kell ülnie az autóba, tekerni kell ami tekerhető és húzni, ami húzható. Nem lehet, de nem is szabad ezt megtiltani nekik, hiszen csodálni való látvány, hogy a 3-4 éves kissrác, aki alig éri el a kormány két szarvát, ha gázmarkolatot érez a kezében, - Isten tudja honnan való az ismerete – azonnal forgatni kezdi és berreg hozzá rendületlenül. Inkább szemeink számát próbáltuk százra, látószögünket 360 fokra növelni, lélekbe pedig már felkészülni a járgányok másnapi nagytakarítására. Messzehangzó dícséret illesse ugyanakkor azt a nagymamát aki, mielőtt a csillogó motor-matuzsálem nyergébe emelte volna unokáját, lehúzta annak lábáról a miniatűr sportcipőt. Ugyanezt cselekedték azok a szülők is, akiknek gyermekei az 50-60 éves autók belső komfortját akarták élvezni.

         Természetesen a vasutasnap egészen más. Itt komoly felnőttek próbálták a fejükre húzni a hajdanvolt Kiskőrösi Vegyipari KTSz által gyártott „csúcsminőségű” bukósisakot, hogy egykori bősz motorosként pózoljanak a digitális fényképezőgépek lencséje előtt, vagy szakértelmüket csillogtathassák a felnyitott gépháztetők előtt.

          Ezért kellenek hát az oldtimerek! Az irántuk való szeretet és érdeklődés indítéka és mértéke természetesen lehet más és más, de közömbösen senki nem tud elmenni mellettük.

A változatos egyedi formákat, a műszaki megoldások, ötletek sokszínűségét csodálva a nézők visszaforgathatják az idő kerekét, felidézhetik a velük kapcsolatos személyes élményeiket és beleképzelhetik magukat a motorizáció hőskorába, amikor ezek a gépek jelentették a technikai fejlődés csúcsát.

         És ott rejtőznek bennük az utak is: a poros, sáros, egyhangúnak látszó, de mégis változatos alföldi tájtól az erdő- és hegyipatak illatú szerpentineken át a határtalan tengerig. Kilométerek végtelen sora , amely egyenlő volt a szabadsággal akkor is, hacsak a szomszéd faluig, városig, akkor is, ha országhatárokon át vitték az utazót.

         Azután  - mindannyiunk közös sorsa -  ők is megöregedtek. Poros fészerek, limlomos hátsó udvarok lakóiként várták a teljes elmúlást, de rozsdás gépszívükbe talán még ott szunnyadt a régi „ száguldások „ emléke, s talán a csoda reménye is. És volt amikor megtörtént a csoda! Féltő, gondos kezek vették ápolásba őket, pótolták hiányzó alkatrészeiket, hogy fémtestük minden porcikája régi szépségében pompázzon. Hirdetve és bizonyítva ezzel a XX. és a XXI. század  gyakran uniformizált, arctalan „használd és dobd el” cimkéjű tömegtermékei között, hogy a hideg racionalizmus világában is nélkülözhetetlen eleme életünknek  az emberekhez, tárgyakhoz és ideákhoz való kötődés, mert enélkül minden kapcsolat üressé, értelmetlenné válik. Talán ezért kellenek nekünk az oldtimerek.

 

Ocskay Zoltán felelős szerkesztő Úrnak!

Kedves Zoltán! Öreg Szergej cimborám nevében is köszönöm a figyelmességet, nagy örömet szereztél vele. Már éppen meg akartam rendelni a könyvet, amikor csöngetett a postás.

Szerény irományaimmal a jövőben is igyekszem majd a szerkesztőség rendelkezésére állni.

 

Szeged, 2006. július 10.                     

      Üdvözlettel:                                                 Nagy János

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kezdőlap

Események

Találkozók

Klubtagok

Videók

Képek

Fórum

Cikkek

Adok-veszek

Támogatók

Linkek