Menü

 

 Tíz éve együtt

Jubileumi veterántalálkozó és emléktúra Szent-Györgyi Albert tiszteletére

 

        Egy évtizednyi közös múlt már házastársak esetében is tiszteletre méltó időnek számít. Hogyne volna hát az olyan emberek kapcsolatában, akik ezernyi személyes gondtól feszítve ugyan, de valamiben mégis egy húron pendülnek: nevezetesen a rozsda rágta, megrokkant, ócskavas telepre szánt két-, három- és négykerekű közlekedési eszközök életre keltésében.

        Amikor 1996-ban megszületett a gondolat és a következő évben tetté is nemesült a Dél-alföldi Veteránjármű Egyesület hivatalos bejegyzésének formájában, az alapítók még csak reménykedni tudtak abban, hogy egyszer majd rangos helyet vívhatnak ki maguknak veterános programjaikkal Szeged és Csongrád megye nyári rendezvényeinek sorában.

Hiába próbáltak  örök kétkedők „konkolyt hinteni” a lelkesedők „tiszta búzája közé”, a kemény mag kitartott. Kitartásuk eredménye: 10 év alatt hat old-timer találkozó, 1999-től már nemzetközivé bővítve. A kezdeti idők néhány száz főből álló közönsége ma már több ezer főre duzzadva zsúfolásig tölti a szegedi Széchenyi tér sétányát, ahol rendszeresen 100-150 között mozog a kiállított, egyre igényesebben restaurált, nem egy esetben különleges járművek száma. Így nem lehet véletlen az sem, hogy olyan támogatókra találtak, mint Szeged város polgármestere, a megye rendőr-főkapitánya és a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója, akik fővédnöki, védnöki tisztséget vállalnak a rendezvény fölött. Erkölcsi és anyagi segítségük nélkülözhetetlen része a sikereknek, de mellettük városi, községi önkormányzatok, intézmények, különböző vállalkozások egész sora nyújt támogatást a szervezőknek évről évre.

        A Szent-Györgyi Albert nevével fémjelzett, augusztus 3-5. között lebonyolított találkozón sem volt ez másként. Százegy regisztrált, majd „záróra” után még hozzájuk csatlakozó 15-20 old-timer dübörgött végig Szeged utcáin, és rótta fáradhatatlanul szombaton mintegy 170 kilométeren át a megye útjait. Köztük – ha évjáratukat tekintve kicsit korábbi típusok képviseletében is – ott gurultak a tudós kedvenc márkái: egy BSA SV500-as 1927-ből, meg egy Buick Sport Torer, amely 1928-ban gördült le a futószalagról. A BSA életrevalóságát bizonyítja, hogy tulajdonosa, Sütő János Orosházáról motorozott át vele Szegedre, majd vissza, és közben kategóriájának győzteseként teljesítette a túrát. Csupán a mai kifinomult ízlésű társainak készül kosztot nem kedveli a motor, de egy kis gázolaj, egy kis Arol T2 és 95-ös benzinből kevert koktél viszont már tökéletesen kielégíti étvágyát.

        Ezen sorok írójának abban a szerencsében volt része, hogy a legidősebb versenyző címet elnyert 76 éves Adamkó Rezső nyitott Buck-ja révén tökéletes ízelítőt kapott a múlt század 20-as, 30-as éveinek autós életérzéséből. A Csongrádon váratlanul nyakunkba szakadó, majd Kistelektől Szegedig ismét hűséges társunkká szegődött nyári zápor arra sem adott időt, hogy felszereljük az oldalsó szélvédőket. Most tűnt fel igazán, hogy az asztal simaságú  Alföldön mennyit kanyarognak a régi utak: hol jobbról, hol balról kaptuk az oldalszéllel az égi áldást, és bár a hátsó ülés egy polgári szoba bőrkanapéjának kényelmét nyújtotta, minden fellelhető ruhadarabra szükségünk volt, hogy a több fokos hőmérséklet-csökkenést vacogás nélkül kibírjuk. A túraverseny második helyezését – a gyakori hűtővíz utánpótlást, az autóknál szokatlan benzincsap zárást-nyitást is beleszámítva – így is sikerült megszereznünk.

        Dr. Solymos Lászlónak, Szeged alpolgármesterének vasárnap délelőtt már nem volt része ilyen élményben: a Szent-Györgyi emlékhelyek koszorúzása ragyogó napsütésben zajlott, úgyszintén a kétnapos program díjainak átadása.

        A túraverseny helyezettjein kívül a zsűri 17 kategóriában hirdetett eredményt emberek és gépek között. Ízelítőül csak néhányat a legérdekesebbek közül: a legöregebb autó egy Oldsmobil Tourer 1914-ből ( tulajdonosa Gyöngyösi István, Kistelek ), a legöregebb kétkerekű címet az orosházi Zilahy Zoltán 1912-es Triumph 500-asa érdemelte ki. A legeredményesebb külföldi versenyző Lapu Stevan lett Ŝkoda 100-asával Szerbiából, a hazai hölgyek közül pedig Vaczkó Vivienn Pannónia T1-ének nyergében szerezte meg ezt a helyezést. Az önerejéből legmesszebbről – Zala megyéből -  érkező Mészáros László 1963-as Ford Cortina-jával nyerte, a legszebb szocreál autó címmel dr. Pavlovics Viktor GAZ 21A Volgája büszkélkedhet. A legkorhűbb katonai jármű Szabó János DNEPR K-750-ese, a legszebb magyar motorkerékpár Matuska János Pannónia P20-asa lett. 

Szeged, 2007. augusztus 13.                                                                                                                                         

                                                                                                                                              Nagy János

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kezdőlap

Események

Találkozók

Klubtagok

Videók

Képek

Fórum

Cikkek

Adok-veszek

Támogatók

Linkek